Cantate vasárnapi áhítat

Kedves Testvérek!

"Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatosan cselekedett!" (Zsolt 98,1)

Szeretettel küldjük a mai vasárnap áhítatát.

https://www.youtube.com/watch?v=79wXqxDcRZg

Az igehirdetés szövege:

Ha úgy is döntöttünk volna, hogy ebben a furcsa helyzetben csak a legfontosabb ünnepeket üljük meg akkor is csináltunk volna ma valamit. Ha nem lettek volna böjti áhítatok, vagy vasárnapi áhítatok a Berlini és a Lipcsei gyülekezet számára, hanem csak a húsvéti és a pünkösdi alkalmak, akkor is megemlékeztünk volna Cantate vasárnapjáról valahogy.
Nem csak azért, mert a gyülekezetben új tagok, énekesek vannak, akiknek így talán kedvezni akarunk. Az ének nem csak tehetség, vagy szorgalom, gyakorlás, vagy akarat kérdése. Az ének csodát tesz az ember lelkében.
Maga Luther Márton is azt mondta egyszer, hogy aki énekel, az kétszer imádkozik. Ezért ez a vasárnap, Cantate, vagyis magyar nyelven énekeljetek, egy olyan felszólítás, ami nem külső, hanem belső hangból ered.
Nem egy tanár, vagy egy parancsnok mondja, hogy énekeljetek. Hanem én magam mondom saját magamnak. A lelkem parancsolja nekem. Ez az imperatívusz vagy parancsoló formula nem az egyház akarata, nem a papok mondják, vagy találják ki, és nem is az énektanárok. Ez belső szükséglet, ami meg fog nyilvánulni, mert meg kell nyilvánuljon.
Május van, kedves testvérek. Tudom, nem lehet kimenni maszkok nélkül, tudom, nem is akarunk kimenni. De akkor nyissuk ki az ablakokat, a parkokra nézőt, ha van, és hallgassunk bele a levegőbe. Hallgassuk a madarakat, amint a fák ágain énekelnek. Nekik sem valaki más mondta, hanem nekik is egy belső hang, egy ösztönös parancs adta a szájukba a dalokat.
Nyissuk ki a városok ablakait este, mikor tapsolnak, és énekelnek, zenélnek az emberek. Most, amikor válságot élnek át, zenével, énekkel tudják túlélni lelkileg felvillanyozni magukat az emberek.
Mert az ének felszabadít. Az ének megváltoztatja a világot, imává érik, és szabadságot hoz. Ahogyan Pál és Silas is átélték ezt az alapigében. Éjféltájban, a legsötétebb órában a börtön mélyén, a legsötétebb helyen énekeltek, és imádkoztak. Dicsérték az Istent, és megnyíltak a börtön ajtajai. És szabadok lettek.
Nem menekültek el, nem futottak, nem akarták kihasználni a lehetőséget, mert anélkül is szabadok lettek. A szabadság ugyanis egy tudatállapot, ami belülről járta át a szíveket, és a lelküket.
A szabadság nem külső megvalósulás. Nem függ a külső dolgoktól. Nem függ a gazdasági helyzettől vagy a politikától. A szabadság nem függ az egészségügyi helyzettől sem, és nem függ a karanténtól. A szabadság akkor is megvan, ha nem megyünk el, nem megyünk ki a szobánkból. Mert ez egy lelki és szellemi állapot.
Pál és Silas a börtönben maradtak, noha kimehettek volna. Az ő döntésük volt, az ő szabad akaratukból. Dönthettek volna másképpen is. Ők maradtak. Nem kényszerítette őket senki.
Azért maradtak, mert ott akartak lenni. Azért, mert a futás félelme elvette volna tőlük a szabadság átélésének élményét. Azt, hogy Isten mindenképpen szeret, és segít minket. Azt, hogy nem kell félnünk.
A börtön, a rabság nem a kulcsoktól és zárt ajtóktól függ. A börtön az a félelem, amit az üldözött érez.
Pál és Silas tudta ezt. Ezért amikor megnyílt az ajtó, nem a lehetőséget látták meg benne, hanem az örömöt élték át. Az Isten segítségét, ami ebben a csodában megjelent.
Feltehetjük magunknak a kérdést, hogy meglátjuk-e az Isten csodáját abban, ami számunkra jelenik meg. Tudjuk-e követni Pál és Silas példáját?
Látjuk-e, hogy minden járvány, minden válság ellenére még mindig élünk, és megélünk. Még mindig vannak barátaink, akik segíthetnek, és ha kell segítenek is. Meglátjuk-e, hogy a bajjal csak erősödünk, és több tapasztalatot szerzünk, tanulhatunk és megoldásokat találhatunk minden problémára.
Tudunk-e örülni a napi kis győzelmeinknek? Vagy pedig menekülünk, és félünk.
A félelem a rabság, nem a rácsok. A börtön őre volt igazán rabságban, és nem Pál apostol. Annyira félt, hogy nem akart tovább élni, amikor meglátta, hogy nyitva vannak a rácsok.
Nem akarta vállalni a parancsnoka előtt a következményeket. Menekülni akart, ha más lehetőség nincs, akkor a halálba.
Ilyen az igazi rabságban élő ember. ilyen az, aki nem énekel, nem imádkozik szívből, hanem csak azt nézi, hogy hogyan tudjuk túlélni ezt a napot, órát percet, vagy akár másodpercet, és aztán, majd csak lesz valahogy.
Sajnos a világunkban sok ilyen ember van. És ez feladatot ad nekünk is. Feladatot azoknak, akik szabadok, akik énekelnek, akik belülről élik át ezt a szabadságot.
Feladatunk, hogy Pál példáját követve utána kiáltsunk, és megmentsük őt. Megmutassuk neki azt a szabadságot, amit mi élünk át, és ezzel őt is segítsük. Isten szentlelke segítségével új emberré, szabaddá tehetjük, és testvérünké tehetjük.
Meg kell mutatni a szabadságot. A félelem, a bűn rabsága feletti szabadságot. Azt, amit Krisztustól kaptunk. Az ő megváltása által.
Utána szólhatunk a bajban levőnek, hogy ne félj. Ne tégy kárt magadban, sem lelkileg, sem testileg. Ne terheld a félelemmel a lelkedet. Jézus él, ő győzött a halálon és a bűn rabságán. A győztes pedig szabadon cselekedhet.
Ha Jézus mellett vagyunk, akkor szabadok vagyunk. Akkor nincs mitől félni. Akkor nem csukolhat el a hangunk, hanem szállni fog az ének. A belső hangnak engedelmeskedve.
Nincs mitől félni, mert Jézus velünk van. Ámen!