Jubilate vasárnapi áhítat

Kedves Testvérek!

Szeretettel küldjük a mai vasárnap áhítatát, valamint szeretettel köszöntjük az Édesanyákat!

"Örvendezz Istennek, egész föld, énekeljétek neve dicsőségét!" (Zsolt 66,1-2)

Az áhítat megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=34zQnrTyXao

A prédikáció szövege:

Kedves Testvérek!

Az egyik népszerű lelki irodalom főszereplője egy zarándok, aki hosszú útra indul. Elindul az otthonából, azok közül az emberek közül, akiket jól ismer, hogy válaszokra leljen. De nem is csak egyszerűen válaszokra, inkább egy helyre. De még ennél is pontosabban: Istent magát akarja minél jobban megismerni az imádságon keresztül. Elindul, de az utazás lelki utazás is egyben. Nem csak a külső körülmények változnak, sőt elsősorban a belső lelki élete változik a vándornak.
Talán mindannyian éreztük már úgy, hogy jó lenne útra kelni, éreztük magunkban a vágyat az Isten felé való változásra. Talán már útnak is indultunk. Különös ebbe belegondolni, hiszen hova indulhatnánk most? Hosszabb útra biztos nem. Most gondolhatunk igazán nosztalgiával a korábbi utazásokra…
De ahogy minden zarándok, mi magunk is mindig új emberekkel, új helyzetekkel találkozunk. Az elmúlt időszak is igazán eseménydús volt, még ha nem is mozdultunk ki. Most nem megyünk sehova fizikailag: még is érezhetjük a változást. Szembesülhetünk valódi igényeinkkel, félelmeinkkel, vágyainkkal. Most tényleg nehezebb elrejtőznünk az önmagunkkal való szembesülés elől, nehezebb kifogásokat találni Isten elől való elrejtőzésünk miatt is. Ha igazán befelé figyelünk, láthatjuk, hogy haladunk-e belső utunkon. Vándorok vagyunk-e Isten országa felé vagy belül is karantént rendeztünk be önmagunk számára?
Jövevénynek, idegennek lenni, valahol lehet ijesztő. Hiszen nyilván mennyi minden van, amit az ember nem tudhat, ami ismeretlen, amit talán elronthat, amivel bajba kerülhet! Ahogy hagyományos értelemben véve a zarándokok a zarándokúton gyalog szoktak haladni a cél felé. Gyalogosan pedig könnyen történhet baleset. Gyalogosan jobban érezzük a nehézségeket is. A berlini testvérekkel nemrég beszélgettünk az online bibliakörön az Irgalmas samaritánus történetéről. Sajnos nem mindig számíthatunk ilyen könyörületre utunkon, mikor bajba kerülünk.
De gondolhatunk a mostani a határzárásokra is. Láthattuk, hogy a világ különböző pontján hirtelen nehezebbé vált az utazás, sőt bizonyos esetekben egyenesen lehetetlenné.
Otthon maradni természetesen biztonságosabb. És ezt mos érezzük leginkább, amikor tényleg hatványozottan igaz: otthon maradni valóban sokkal biztonságosabb.
De zarándoknak lenni nem csak veszélyes, hanem izgalmas is. Ki kell lépni a komfortzónából. El kell indulni: majd fizikai és elsősorban lelki értelemben. Persze nem könnyű, de mégis szükséges.
A Zsidókhoz írt levélben jövevényekről és idegenekről olvasunk. Az egyházról, a Krisztusban hívők közösségéről mondhatjuk ezt. Mi mindannyian tartunk valahova. Mivel mi nem ide tartozunk. Akkor is, ha most éppen vészhelyzet van és nem mehetünk fizikai értelemben nagyobb útra. Akkor is, ha most nem lehet a hagyományos értelemben megtartani a közösségi alkalmakat. Akkor is, ha nem megyünk zarándokútra a hagyományos értelemben, sőt ha ki sem mozdulunk a házból. Talán úgy tűnik, hogy megáll az élet. De ez nem így van. Aki Krisztust követi, az tart valahova mindig. Amíg Őt követjük mindig mozgásban vagyunk Krisztussal, hiszen Ő hoz minket mozgásba. Ő indít, Ő vezet és Ő emel fel minket. Ha befelé figyelünk, érzékelhetjük ezt a mozgást.
Ha befelé, ha Krisztusra figyelünk láthatjuk, Vele ismerős úton haladunk, hazafelé vezet minket, de tőle távolodva a táj idegen. Vele láthatjuk meg igazán, hogy itt még idegenben vagyunk, de az utunk haza visz majd. Krisztus vezet el minket az Ő országába.
Hogy minek adunk, hogy ki minek ad hitelt az egészen személyfüggő. De talán azt mondhatjuk, hogy hitelt adunk annak, amiről meg tudunk bizonyosodni, amit be tudunk bizonyítani, hogy valóban meghízható és hitelt érdemlő.
Amikor Ábrahám és még sok más számunkra is példának tekinthető személy hitéről beszélünk, mégsem mondhatjuk ezt. Az ő hitük, az ő bizalmuk nem erről szól. Nem teszik függővé bizonyítástól vagy értelmezéstől. Az ő bizalmuknak az alapja az Istennel való személyes kapcsolat. A rendkívüli ebben az, hogy nem volt szükség még arra sem, hogy Isten ígéretei beteljesedjenek az ő életükben. El tudták fogadni és bízni tudtak úgy is, hogy földi életükben nem látták, hogyan történik meg mindaz, amit Isten ígér számukra. A bizalmuk, a hitük feltétel nélküli volt: már valóságként élte meg az ígéretet. És ennek jutalmát meg is kaphatták.
Ilyen útra, ilyen bizalomra és hitre hív mindannyiunkat Urunk. Tartsunk Vele! Legyünk jövevények, de mégis bízzunk abban, hogy polgárai lehetünk Urunk Országának!
Ámen