szeretettel várunk!

Bárhonnan is jösz, bármikor érkeztél Berlinbe, látogass el hozzánk.

Gyülekezetünkről

Egy 1956-ot követő és hamvában elhúnyt próbálkozás után évtizedekig nem volt magyar protestáns intentisztelet Berlinben. 1996-ban külső kezdeményezésre Prof. Dr. Balla Bálint szociológus magánszervezéssel megalapította a Berlini Magyar Protestáns Gyülekezetet. Istentiszteleteinket Bálint német egyházi gyülekezetének templomában, ill. annak kápolnájában tarthattuk – eleinte ingyen, később szerény bérleti díj mellett. Mindmáig ott jövünk össze havonta egyszer. A szertartásokat kávé/tea melletti beszélgetés követi.

Berlinben felavatott magyar lelkész nem lévén eleinte a NyMRLSz (Nyugati Magyar Református Lelkészi Szolgálat) segítségével alkalmanként váltakozó protestáns lelkészek jöttek hozzánk, akiknek útiköltségét nagyvonalúan Bálint fedezte – akárcsak később a terembérletet.

A kevés berlini magyar protestáns nem engedheti meg magának, hogy különböző felekezetekre bomoljon, így a szertartásokat mindig a mindenkori lelkész alakítja. Eképpen lehetőségünk nyílt megismerni a református, evangélikus, unitárius, baptista, ill. ezeken belül a regionális liturgikus különbségeket. Tagjaink nyitottak, vannak köztünk katolikusok, valamint magyarul jól beszélő németajkúak is. Valódi ökuménikus közösség: a felekezeti különbségek soha nem okoztak gondot.

1998-tól jöttek állandó lelkészek, ámbár az állandóság legtöbbször egy-egy évből (egyetemi évadból) állt. Leghosszabban Heinrichs (Molnár) Eszter szolgált nálunk: először két évig mint ösztöndíjas teológus hallgató, majd felszentelt lekészként öt évig. 2008  óta az ösztöndíjas teológusok évente váltakozó rendszere jellemző. Mivel szinte egyikük sem berlini lakos, valamint főállásban egyetemi hallgatók, ez gyülekezetépítésre nem alkalmas struktúra. Viszont általuk több fiatal ambiciózus elképzelésének, próbálkozásának lehettünk tanúi, ami mindig érdekes élmény.

2014-ben megalakítottuk a presbitériumot, egyben beléptünk a Németországi Magyar-ajkú Protestáns Gyülekezetek Szövetségébe. A tagság az összetartozás érzése és a tapasztalatcsere lehetősége mellett komoly anyagi támogatást is jelent. A 2019/2020-as évadra a Kőrösi Csoma Program keretében egy lelkészházaspár szolgál Berlinben. Missziós tevékenységük rövid néhány hónap alatt máris eredményesnek tűnik.

Pompéry Judit, 2019. November


Rólunk írták

balint_anna.jpg

Prof. Dr. Balla Bálint

Magyar nyelvű protestáns istentiszteletek Berlinben...

...egészen a legutóbbi idökig nem voltak. Ez talán különösnek tűnik, ha meggondoljuk, milyen óriási metropolisz Berlin, de a hiány érthetõvé válik, ha összehasonlítjuk más német városokkal, ahol virágzó magyar protestáns - és katolikus - közösségek működnek, említsük csak Münchent,
Stuttgartot vagy Kölnt.

Folytatás…

heinrichs_eszter.jpg

Heinrichs Eszter

Bemutatkozik
a Berlini
Protestáns Magyar Gyülekezet

Gyakran kiderül egy-egy szervezetről vagy közösségről, hogy az csak papíron létezik, gyakorlatilag azonban senki nem tud tevékenységükről és munkájukról. Gyülekezetünk esetében fordított a helyzet.

Folytatás…

Kovács Barbara

Sok helyen a presbiter választás egy teljesen hétköznapi, megszokott esemény.

De nem a Berlini Protestáns Magyar Gyülekezet életében, mert a közösség bár több mint 20 éve működik, presbitériumot csak 2014 február 8-án alakítottak. A húsz-harmincfős kis gyülekezet tulajdonképpen egy baráti társaság, akik hihetetlen erővel ragaszkodnak a havi egyszeri, magyar nyelvű istentisztelethez, és az évente újonnan érkező lelkészekhez.

Folytatás…

Krónika

Eddigi lelkészek

2023/2024 Pőcze Barnabás* teol. ösztöndíjas (Budapest) és Csabay Àrpád ev. lelkész (Sülstorf bei Schwerin)

2022/2023 Pőcze Barnabás* (Budapest) és Csabay Àrpád ev. lelkész (Sülstorf bei Schwerin)

2021/2022 Udvaros Dóra* (Budapest) és Csabay Àrpád ev. lelkész (Sülstorf bei Schwerin)

2020 /2021 Mátyás Viktória* (Budapest) és Dinka Levente* (Kolozsvár)

2019/2020         Szabó-Sinkó Lilla és Sinkó Gábor Vilmos (Nyíregyháza / Berlin)

2018/2019          Gömbös Tamás* (Budapest / Berlin — jelenleg Budapest)

  2017/2018         Takács Klaudia (Felvidék, Komárom / Lipcse — jelenleg Felvidék)

Horváth-Hegyi Ádám* (Salgótarján / Neuendettelsau — jelenleg Salgótarján)

ill. vendéglelkészek

2016/2017         Fejér Olivér (Kolozsvár / Hagenow, — jelenleg Kolozsvár)

ill. vendéglelkészek

2015/2016         Szemerei Benjámin* (Budapest / Berlin — jelenleg Somlószőlős)

2015          Németh Kitti* (Szombathely / Lipcse — jelenleg Boba, Vas megye)

2014          Kovács Barbara* (Budapest / Erlangen   — jelenleg Pécs)

2013/2014         Andrejek házaspár* (Judit és Mitya, Budapest / Berlin — jelenleg Lendva és Muraszombat, Szlovénia)

2012/2013         Makoviczky Gyula (Szeged / Wittenberg — jelenleg  Nagykanizsa)

2010/2012         Fejér Olivér (Kolozsvár / Hagenow — jelenleg Kolozsvár)

2009/2010         Mátéfy Ciprián* (Kolozsvár / Lipcse — jelenleg Sandesleben, Schleswig-Holstein)

2008/2009         Kalit Eszter* (Kolozsvár / Lipcse — jelenleg Kolozsvár)

2003/2008         Heinrichs (Molnár) Eszter (Berlin — jelenleg Sopron-Ágfalva)

2001/2003         Boros Péter és Borosné Varga Edina (Hannover — jelenleg Budakeszi, Magyarország)

1999–2001         Molnár Eszter* (Budapest / Berlin — jelenleg Sopron-Ágfalva)

1998/1999         Czimer Edit (Berlin — jelenleg Berlin)

1996–1998         Váltakozó alkalmi lelkészek a NyMRLSz támogatásával

*   A mindenkori hazai egyházak teológus hallgatói, ösztöndíjjal egy-egy tanévre Németországban.  
GAW (Gustav-Adolf-Werk), Lipcse
Universität Heidelberg Theologische Fakultät
HU (Humboldt Universität) Berlin, Theologische Fakultät

Alkalmi vendéglelkészek
A teljesség igénye nélkül

Adorjáni Dezső Zoltán evang. püspök (Kolozsvár)

Cseri Gyula (Gießen)

Fabiny Tamás evang. püspök (Budapest)

Gábry Sándor (Köln)

Gémes István (Stuttgart)

Katharina Ende (Berlin)

Kótyuk Zsolt (Bátfa, Ung megye, Kárpátalja)

Kuti József (Szamód, Kecskemét)

Miklósi Vári Katinka † (Budapest)

Ifj. Molnár Sándor (Budapest / Lipcse)

Pápai Gábor (Beregszász, Kárpátalja — jelenleg Szamosszeg, Magyarország)

Szabóné Dűh Magdolna (Budapest / Oranienburg — jelenleg Budapest)

Vályi Nagy Ágnes (Bázel)

Varga Pál (Dietenheim/Heilbronn)