Sok helyen a presbiterválasztás egy teljesen hétköznapi, megszokott esemény. De nem a Berlini Protestáns Magyar Gyülekezet életében, mert a közösség bár több mint 20 éve működik, presbitériumot csak 2014 február 8-án alakítottak. A húsz-harmincfős kis gyülekezet tulajdonképpen egy baráti társaság, akik hihetetlen erővel ragaszkodnak a havi egyszeri, magyar nyelvű istentisztelethez, és az évente újonnan érkező lelkészekhez.

Ennek a kitartásnak az eredménye, hogy 2014 januártól tagjai lettek a Németországi Magyar-ajkú  Protestáns Gyülekezetek Szövetségének. Istentiszteletet minden hónap második szombatján tartanak, legtöbbször egy a környéken tanuló, ösztöndíjas teológus jóvoltából. A gyülekezet hivatalossá válása azonban olyan nagy esemény, hogy Balla Bálint, a gyülekezet alapítója és presbiterjelölt már pénteken meghívta a leendő tisztségviselőket egy kellemes vacsorára. Schubert Edit és Pető Terézia szintén presbiterjelöltek, valamint Pompéry Judit, pénztáros, Varga Pál a Szövetség elnöke, és a gyülekezetben ideiglenesen szolgáló evangélikus teológushallgató, Kovács Barbara is élvezhették a vendéglátást. A negyedik presbiterjelölt, Czirják Emese csak a másnapi istentiszteleten csatlakozott. A elkövetkezendő feladatok tisztázása mellett Balla Bálint a gyülekezet múltjáról is mesélt.

„Én, mint „ős grunewaldi”, mindig is tagja voltam az itteni német gyülekezetnek, két alkalommal presbiternek is választottak. A kilencvenes években Cseri Gyula, nagyon jeles református lelkész felhívott, mondván „Nem lehetne Berlinben egy gyülekezetet alapítani?” Nekem eszembe se jutott volna, hogy én alakítsak egy gyülekezetet?! Mégis elmentem a grunewaldi lelkésznőhöz, és tőlük havi egy alkalomra ingyen megkaptuk a kápolnát. Ismerős lelkészeket hívtunk meg, minden hónapban mást. Egy takarékossági hullám következtében azonban egy idő után már fizetnünk kellett a bérleti díjat. Nem tudta senki, csak Juditnak mondtam el, de ezt mindig én fizettem ki.”

Arra a kérdésre, hogy milyen indíttatásból vállalta ezt az anyagi terhet, Bálint csak ennyit válaszolt: „Mert keresztény vagyok! Anyám evangélikus, apám református volt, mindkét oldalról protestáns nevelést kaptam. És szeretem a magyarságot, még akkor is, ha európainak is tartom magam.”

A gyülekezet iránti elkötelezettség azonban másoknál is megmutatkozik. Pompéry Judit, a pénztárosi poszt mellett szintén oroszlánrészt vállal a feladatokból, a pénzügyektől kezdve a szolgáló lelkészek ellátásáig. Hogy ő lenne a gyülekezet lelke, szerényen visszautasítja.

„A gyülekezet motorja Bálint, és mindazok az emberek, akik ide járnak, az ő személyes barátai. Először én is az ő révén kerültem az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem berkeibe, ahol ugyanezeket a feladatokat láttam el. Természetszerűleg úgy adódott, hogy egy más területen, a gyülekezetünkben is én legyek ezért felelős. Szívesen teszem, mert örülök, hogy mindig új, fiatal lelkészeket ismerhetek meg. Nem mindegyikük ugyanolyan képességű, de számomra mégis gazdagodás újabb és újabb emberekkel találkozni, látni a szakmai indulásukat, és némelyikükkel szoros baráti kapcsolatom is kialakult. Ráadásul a szolgáló teológusok többsége nálunk szállt meg, ezért nyilván mélyebben el tudtam velük beszélgetni, mintha csak az istentisztelet keretein belül találkoztunk volna. Másrészt nagyon foglalkoztat, hogy az aznapra kijelölt bibliai szakaszból ezek a fiatal lelkészek mit tudnak a mai ember számára mondani.”

Ez másokat is érdekelt, mert a szombati istentiszteleten mondhatni rekord létszámú, magát a gyülekezethez tartozónak valló résztvevő gyűlt össze. A falambériás kis kápolna teljesen megtelt.  Varga Pál a liturgiát- és Kovács Barbara pedig a prédikációt tartotta, majd a Szövetég elnöke beiktatta a megválasztott presbiterjelölteket. Mind a négyen ambíciózusan készülnek új feladataik ellátására. Pető Terézia az egyike azoknak, akik a kezdetektől végigkísérték a gyülekezet fejlődését.

„Szoros, személyes szálakkal kapcsolódom ide, mert Bálint az édesanyám keresztapja. A gyerekeink születése után nem jártam rendszeresen, de aztán kialakult egy nagyon fiatalos társaság, és emiatt mindig alig vártam a következő alkalmat! A mi családunk révén történt meg az egyik első keresztelő is a gyülekezetben. A férjem húgának született egy kislánya, akit nem akartak otthon megkeresztelni, ezért támadt egy ötletem, hogy akkor tegyék meg itt, Berlinben. Ez egy kicsit kalandos vállalkozás volt, mert akkoriban a gyülekezet még nem tudott semmilyen hivatalos keresztlevelet adni, de ez nem tántorított el bennünket.”

Az összeszokott társaság azóta is megmaradt, sokan érkeznek az itt tanuló lelkes, huszonéves korosztályból is. Czirják Emese még az esküt is csodaszép kislányával a karján mondta el, ő képviseli a presbitériumban a fiatal családokat. A magyar-angol szakos tanárnő négy éve él Berlinben, ez idő alatt bekapcsolódott a magyar iskolát és óvodát működtető Brunszvik-egyesület munkájába.

„Alkalmi rendezvényeket szervezünk, legtöbbször a magyar nagykövetség segítségével. Jelenleg a farsangi bálra készülünk, ahová nagy örömünkre Gryllus Vilmost is sikerült meghívnunk. Közel száz kisgyermekes család tartozik hozzánk. Az a tapasztaltunk, hogy noha rengeteg magyarról van szó, sokszor nehéz őket megmozgatni. Kevés lehetőségünk van magyar programokat szervezni, és azt gondolnánk, hogy éppen ezért többen élnek vele, de ez nem így van. Próbáltunk magyar néptánc oktatást elindítani, amire először nagy volt az igény, de aztán a lelkesedés hamar alábbhagyott. Az újonnan ideköltözők azt vallják, hogy a gyerek először tanuljon meg németül, német foglalkozásokra íratják be őket, és emellett sem idő, sem pénz nem marad már a magyar programokra. Nem tudnak úgy elköteleződni. Ha én tudom, hogy szombaton néptánc van, akkor megyek, ha esik, ha fúj.”

Emese a családok irányába nyitna, az istentiszteletet szívesen kibővítené egy gyerekeknek szóló résszel, ahol gitárzenével és játékos feladatokkal vonnák be a legkisebbeket is.

Az istentisztelet után szokás, hogy kávé és sütemény mellett az újak bemutatkoznak, elmondják honnan érkeztek Berlinbe. Ebből is látszik, hogy a közösség nem személytelen tagok összessége, hanem érdeklődnek egymás iránt, és segítik a másikat az itteni boldogulásban. Ez alkalommal külön színfoltnak számított, hogy a magyar megjelentek mellett a grunewaldi evangélikus gyülekezet német lelkésze is tiszteletét tette, aki bár sokat nem értett az elhangzottakból, de annál nagyobb lelkesedéssel, és mosollyal elegyedett szóba a résztvevőkkel.

Varga Pál az érdeklődőknek elmondta, hogy mit jelent a Németországi Magyar-ajkú Protestáns Gyülekezetek Szövetségének tagjának lenni.

„Eddig a gyülekezetnek nem volt semmilyen jogi alapja, de most már nem csak úgy „lóg a levegőben”, hanem egy hivatalosan elismert szervezethez tartozik. Azáltal, hogy megalakult a presbitérium, a Szövetség is egyfajta felelősséget vállal, hogy Berlinben történjen előrehaladás. A jövőt úgy képzeljük el, hogy a környéken más városokban is lesz magyar istentisztelet – gondolok itt Lipcsére és Drezdára – és egy ösztöndíjas fogja ellátni ezt a szolgálatot. Tudjuk, nehéz feladat ezen a három helyen kiépíteni egy-egy gyülekezetet, de van iránta érdeklődés, és a Szövetség állná a teológus ösztöndíját. Ezt a kezdeményezést támogatja a Magyarországi Református- és Evangélikus Egyház is, nemcsak anyagilag, hanem a megfelelő emberek kiküldésével is. Hogy melyik felekezettől érkezzen a lelkész, azt mindig közösen beszéljük meg. El tudom képzelni, hogy a berlini gyülekezet a lipcseiekkel egyetértésben úgy dönt, hogy szeretne meghívni egy evangélikus teológust. Ha van rá vállalkozó, miért ne? Valahol el kell indulni…”

Ez az indulás immár szervezett keretek között, német és magyar támogatás mellett mehet végbe, így a berlini protestáns magyar gyülekezet ígéretes fejlődés elé néz.

Kovács Barbara (teológus ösztöndíjas)

Berlin, 2014 febr.