Nagypénteki istentisztelet

Nagypénteki istentisztelet, Passió olvasás

Igét hirdet: Sinkó-Szabó Lilla ev. lelkész

Liturgus: Sinkó Gábor ev. lelkész

Kántorizál: Kocsis Dóra

Nagypénteki istentiszteletünk megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=HOqFN4OqHQU&feature=youtu.be

Prédikáció szövege:

Mt 27,31-50

Keresztény gyülekezet, testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

A szórakozásnak sokféle formájával találkozhatunk. Még teológusként egy passiójátékot rendeztünk. Mivel a szerep sok volt, mi pedig kevesen, ezért a legtöbben több szerepet is vállaltunk a darabban. Mikor a keresztrefeszítés jelenetéhez érkeztünk, át kellett öltöznöm nekem is. Előtte tanítvány voltam, de onnantól a gúnyolódok sorába álltam. Nemrég még az utolsó vacsora jelenetét vettük, és máris: egymásra kellett kontrázunk a sértésekben. Egyre jobban belemerültünk, egyre inkább kellett szórakoztatónak hatnunk.

Így lett a tanítványból egy a tömegből. Egy a gúnyolódók tömegéből. Legalábbis a színdarabban. De nem csak egy darabban, hanem az életben is hallunk magunk körül gúnyos hangokat. Látjuk, ahogy nevetnek. És vajon kilépünk-e és szembeállnunk-e a gúnyolódók tömegével, hogy kiálljunk Krisztus-hitünk mellett?

Amikor Krisztus szenvedéstörténetét ábrázoló képekkel találkozunk, gyakran láthatunk olyan alkotásokat, ahol az emberek szintén jól szórakoznak a szenvedésen. Krisztust nem csak fizikailag, de lelkileg is igyekeznek gyötörni. A szenvedő Krisztus-arc körül természetellenes mosolyra húzódó arcok jelennek meg. Már-már nem is emberi, már nem is boldog arcok ezek. Valami sötét és megmagyarázhatatlan húzódik meg nevetésükben.

Kérések hangoznak Jézus felé. Persze ezek nem azok a kérések, amelyeket az evangéliumból megszokhattunk. Nem olyan, mint amikor arra kérik Őt, hogy gyógyítson és tegyen csodát. Ez nem olyan, mint amikor Péter kiáltott utána segítségért. Ez nem a hívők és csodában reménykedők kérése. „Ha Isten Fia vagy szállj le a keresztről!”- mondják gúnyosan. Mondják, de ugyan! Nem hiszik ők, hogy tényleg meg is teszi! Hiszen jól tudják, hogy akit egyszer oda felszegeztek, az csak holtan fog lekerülni. Örömmel nyugtázhatják, hogy kérésüket nem teljesíti már Krisztus.

Sokféle szóval lehet gyötörni egy embert. Krisztust is lehet kínozni hitetlenségünkkel, szívtelenségünkkel, gonoszságunkkal. Fájdalmasabb ez, mint bármilyen más tréfa. Nekünk lehet-e egyáltalán szavunk a keresztrefeszített Úrhoz? Lehet-e egyáltalán megfelelő szó Hozzá?

Számunkra egyedül Krisztus szavai értékesek. A szavak, amelyeket az Atyához intéz. A mondat, amelyet a zsoltárból idéz, jól tudva, hogy beteljesíti az ott leírtakat és az Atya akaratából vállalja a szenvedést. Az Ő szavai nem gyalázzák kínzóit. Hallgat a sérelmeiről. Nem rója fel azokat, nem panaszkodik, nem vitatkozik, nem áll ki az igazság mellett. Nem fájlalja a gúnyt és a tréfát sem. Csak tűri.

Nem mondja el, hogy ha akar, le tud szállni a keresztről. Nem riad vissza a rajta gúnyolódók csoportjától. Nem hökken meg bűneink láttán. Nem taszítja megannyi gonoszságunk. Engedi, hadd tegyünk Vele, amit csak szeretnénk. Engedi a töviskoronát, engedi a korbácsot, engedi a keresztet és tűri a gúnyolódásokat is. Nem parancsol megálljt a kínzásnak.

Hiszen értünk vállalta mindezt a szenvedést. Vállalta, hogy bűntelenként bűnösként hal meg. Vállalta, hogy megalázzák, kinevessék, kigúnyolják. Noha mindannyiunknál hatalmasabb és tisztább. Értékesnek tart minket, hiszen a bűneink ellenére vállalta mindezt. Mindannyiunk bűnéért. Vállalta, azért, hogy a mi arcunk egyszer majd kitisztuljon és minden gúnyos mosoly eltűnjön. Legyen hasonlatos az Ő szent arcához.

Adjunk hálát Urunknak az értünk vállalt szenvedéséért és haláláért!

Ámen