Nagycsütörtöki istentisztelet

Igét hirdet: Sinkó Gábor ev. lelkész
Liturgus: Sinkó-Szabó Lilla

Kántori szolgálat: Kocsis Dóra

Az istentisztelet a következő linken megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=UrLD8jAotxU

A prédikáció szövege:

Keresztyén gyülekezet, szeretett testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

A görög filozófiában Arisztotelész után többek között két irányzat próbálta tovább vinni a bölcs gondolkodó életművét. Az egyiket a legfőbb képviselőjéről epikureizmusnak nevezték. Ez az Epikurosz inkább az életet, a vidámságot, a boldogság megragadását tartotta fontosnak. Az ő irányzatára mondták azt is, hogy a kert filozófiája. Epikurosz szeretett a kertben lenni a barátaival, bort inni, és ott beszélgetni az élet dolgairól. Ahogy mi is szeretnénk kimenni a kertbe, a szabadba, a szép időben.

A másik irányzat ennek mondhatnánk, pont az ellentéte. Őket nem is a legfőbb képviselőjükről, hanem a tartózkodási helyükről nevezték el. Egy tarka csarnokban, ami görögül Sztoa poitiké-t jelent, nevezték el őket sztoikusoknak. Gondolkodásuk szerint a bölcselőnek nem kell kimenni, hanem a belső értelemre hallgatva, a tarka csarnokban egymással beszélgetve jutnak előre a gondolkodásban. Az egyik kint volt, és éltette a szabadságot. A másik bent volt, zárt ajtók mögött, és a végzetszerű tervszerű életet tartotta nagyra, és ahhoz próbálta igazítani magát. Az egyik a kertben az élvezeteket kereste, a másik a bezártságban a világ rendjét kutatta, és megpróbált mindenre választ keresni gondolkodás útján. Az egyik tapasztalni akart, a másik rájönni a dolgokra.

Jézus korában ez a két irányzat élt. Akkor, ha valaki kint a kertben bölcselkedik, akkor az a természetet, mint külső és az embernek átélhető valóságot látja, és arról beszél. Pont úgy, ahogy Jézus is beszélt annak idején Nikodémussal szintén az olajfák hegyén, és a szél zúgásának példáját hozta a Szentlélekkel kapcsolatban. Ha viszont valaki bent ül, és ott bölcselkedik, az a belső utat járva jut el az igazsághoz, és mindent rendben látva próbál megérteni. Aki a belső szobájában imádkozik, az elmélyülten figyel oda. Mindennek az okát, és a következményét figyeli.

Nem a megvalósulást, hanem a mögöttes lényeget. Ezért is furcsa az a történet, amit olvastam. Ezért is érthetetlen talán a tanítványoknak is, amit Jézus tesz. Bár kimegy, a legszűkebb tanítványi körével, és mégis befelé figyel. Talán Péter, és a Zebedeus fiai is meglepődtek ezen. Mit akar Jézus? Hiszen kimentek a kertbe, és külön csak őket hívja? Ilyenkor az lenne a megszokott, hogy a mester valamit mond. Csak nekik, csak ott. Valamilyen tanítást, ahogy máskor is tette. Mert ha olvassuk az evangéliumot, akkor azt láthatjuk, hogy eddig is olyan dolgokat mondott, ami kevésbé érthető volt a számukra.

A vacsoránál a szereztetési igéket mondta Jézus, amit még nem érthettek meg. Beszélt arról, hogy elárulja valaki közülük, és arról is, hogy megbotránkoznak benne ma éjjel. De mi lesz valójában, konkrétan? Miféle botrányról lesz szó? Ki lesz az áruló, és ki tart ki a mestere mellett? Mit jelent az, hogy Péter a kakas reggeli kukorékolása előtt már megtagadja Jézust, sőt háromszor is? Mi az, ami miatt meg kell tagadnia? Erre a kérdésre várhatták a megnyugtató, de legalábbis a felvilágosító válaszokat, és erre a válaszra készülhettek magukban. Péternek bizonyosan megfordult a fejében, hogy valami fontosat fog hallani, és gondolta, hogy most nagyon oda kellene figyelnie. Titokban készülhetett erre. Aztán pedig az történik, hogy Jézus otthagyja őket, és annyit mond, hogy imádkozzanak és virrasszanak, most ő is továbbmegy egyedül, és imádkozik. Mintha nem kint, hanem egy tarka csarnokban bent lenne ő is. Elmélyül, és imádkozik Istenhez.

Mintha nem is kimentek volna a kertbe, ahol annyi mindent taníthatna, ahogy eddig tette. Most mégis pont itt, pont ezen a helyen különválik, és magányosan imádkozik. És ezt kéri a tanítványoktól is. Azt akarja, hogy ne rá, hanem befelé figyeljenek. Otthagyja őket egyedül, és annyi a mondanivalója, hogy virrasszanak vele. Talán csalódtak a tanítványok. Nem azt kapták, amire számítottak. Akár ki is lehetne pihenni ezt a furcsa napot. Abból nincsen baj, ha elszundítunk egy kicsit. Legalább pihenünk. Jézus azonban a virrasztásra teszi a hangsúlyt. Tudja, hogy milyen az ember. Ezért jön vissza, és ellenőrzi a tanítványokat. Tudja, hogy szükség van az erőre, a belső lelki erőre. Jobban tudja, mint bárki más. Hiszen ő maga is ember volt. Nem csak valóságos Isten, de valóságos ember is. És ez éppen ezen az estén jelentkezik a legégetőbben.

Az ember gyenge, hiszen testi. Esetlen, és törékeny. Az ember meg akarja úszni a nehéz dolgokat. Tudja, hogy mit kell tenni, szellemileg kész. Érzi, hogy mit kell tenni, a lelkiismerete szerint. Lelkesülni is tud, de a test erőtlensége akadályozza a végrehajtást. Mert a testnek fáj majd. Mert a test nem bírja a nehéz keresztet, és esik el. A test vérzik, és szenved. Jézus, ahogy minden ember a bennünk lévő félelemmel, a testi félelemmel küzd. Ahogy talán mi is. A testi, az anyagi dolgok miatt.Mert ahogyan mi is tudjuk, hogy mit kell tennünk, de mégis azt érezzük, hogy nehéz és félelmetes. A mai helyzetben is így van ez. Hiszen tudjuk, hogy az otthonainkban kell maradnunk, és minél kevesebbet találkozni másokkal.

És érezzük, hogy nem megy. Érezzük, hogy a testünk követeli, hogy menjünk ki a parkba a szép időben. Tudjuk, hogy gazdaságilag nehéz lesz, és tartalékolni kell majd valamennyit. De mégis azt érezzük, hogy költeni kellene, többet gondolunk a boltba menésre. Amit mi is átélünk kicsiben, azt élte át Jézus is. Csak neki sokkal, de sokkal nehezebb volt a feladat. Neki a világ minden bűnét kellett elhordoznia. Miközben kívülről csak egy gyenge embernek látszott.

Jézus erre készült, és erre akarta felkészíteni a tanítványokat is. Azokat, akik elalszanak, akik félreértették a helyzetet, és talán nem gondolták komolyan, vagy pontosabban el sem tudták képzelni, hogy mi fog történni velük nemsokára.

Ahogyan mi sem tudtuk elképzelni, hogy üresek lesznek a templomok Húsvétkor is. Ahogy mi sem tudtuk elképzelni, hogy a repülőjáratok nem működnek egyik hétről a másikra. Ahogy mi sem tudtuk elképzelni, hogy a szobájába lesznek zárva hetekre, talán hónapokra az embertársaink, barátaink. De Jézus nem engedi, hogy nagyobb legyen a kísértés, a baj, mint amit el tudnánk viselni. Jézus virrasztani és erőt meríteni hívta a tanítványait a kertbe. Jézus maga is erőt kért, hogy végig tudja járni a keresztutat. És Jézus nekünk is ad erőt. Minket is hív, hogy Vele virrasszunk. Nekünk is adná Úrvacsoráját, ha most találkozhatnánk, de ma mégis azt üzeni nekünk az ige által, hogy virrasszunk egymagunk, és ezzel szerezzünk erőt magunknak. Erre hív minket, és nem az asztalhoz. Virrasszunk hát, és erősödjünk meg az egyedüli imádságaink által!

Ámen!

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy veled lehetünk belső imáinkban. A szoba magányában, az élet nehezebb pillanataiban is. Kérlek, te erősíts meg minket, és adj erőt nekünk! Ámen!