Örök élet - Böjti áhítat

Jézus mondja: „Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)

Fura dolog, de mindig a keresztényélet legfontosabb kérdéseit szokták az emberek a legkevésbé érteni. Ilyen a feltámadás, illetve az örök élet kérdése.

Hittanórákon erről vannak a legvadabb elképzelései a gyerekeknek is. Van, aki például azt kérdezi, hogy olyanok leszünk, mint a zombik. Van, aki azt kérdezi, hogy akkor szellemek leszünk, és mondjuk nem tudunk megfogni egy fakanalat?

A halál utáni élet, az örök élet kérdése az is, hogy akkor öregedni fogunk? Nem lesz az unalmas, hogy olyan sokáig tart? Ez lehet, hogy most még inkább kérdés, hiszen a néhányhetes karantén is milyen unalmas? Ilyenek kerülnek előtérbe.

És érthető is, hogy ezek a kérdései a mai kor emberének. Ugyanis ezek a kérdések mind testi szempontból próbálják megérteni a feltámadást, és az örök életet.

Jézus viszont lelki szempontból beszél ezekről. Az örök élet nem egy időbeli, testi állapot, hasnem egy ismeret. Vagy talán jobb az, ha azt gondoljuk, hogy egy ismeretség.

Ismerni az Atyát, és a Fiút. Megismerkedni az Istennel. Valami, ami önfeledté teszi az emberek, hiszen olyan jó, és olyan csodálatos.

Az önfeledt ember pedig nem érzi az idő múlását. Itt, ebben a földi létben is. Talán már mondtam ezt a példát, de olyan az, mint amikor a gyermek játszik.

Nem veszi észre, hogy lement a Nap, és ideje lenne már lefeküdni. Olyan az ő számára a játék, mintha örökké tartana.

Lehet, hogy a külvilágban múlik az idő, de nem is múlik, hanem röpül. A gyerek számra pedig megáll az idő, és a játék örökké tart.

Mert az idő csak akkor múlik érezhetően, amikor rossz történik. A gyerekkorom matematikaóráin éreztem, hogy múlik az idő, mert vártam a végét. A karanténban lévő ember számra is múlik az idő, amikor számolja a napokat addig a bűvös két, vagy három hétig.

Az lehet unalmas, hiszen mindenki azt figyeli, hogy mikor lesz már vége.

Az Isten mellett viszont olyan, mint a játék a gyermeknek. Mint az első tökéletes randevú az igaz szerelmessel.

Az idő nem létezik. Az élet, amit ott és akkor élünk, örök. Vég nélküli.

Ezért segíthet nekünk most is az, amikor nem az örök életet éljük, hanem a múlót, és unalmast, a rosszat és kiszámíthatatlant, hogy gondolunk, és lélekben felkészülünk az örökre. Amikor minden rendben lesz.

Olyan, mint amikor kijövünk a karanténból. Mintha azt mondanák, hogy egy pillanat alatt véget ért ez a járvány, és minden következménye.

Persze nem azt mondom, hogy ne törődjünk az előírásokkal, de gondolatban, képzeletben eljátszhatunk azzal, hogy ez az egész ma, itt és most véget ért. Ismét minden rendben van. És elképzelhetjük, hogy milyen az.

Az első, amit érzünk, a boldogság, aztán a hála. Hála az orvosok felé, hála a segítségünkre sietők felé. De végül, és legfőképpen, hála az Isten felé, aki mindvégig velünk volt.

Ilyen lehet az örök élet.

Ámen