Húsvéti istentisztelet

KRISZTUS FELTÁMADT!

Húsvéti istentisztelet: https://www.youtube.com/watch?v=W0Dr2qzmSIk

Igét hirdet: Sinkó-Szabó Lilla ev. lelkész

Liturgus: Sinkó Gábor ev. lelkész

Kántor: Gulyás-Szabó Gábor

Imádság: Lipcsei Magyar Keresztény Gyülekezet

Prédikáció szövege:

Kedves Testvérek!

Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. (Jób 19, 25-26)

„Na, végre sikerült elvenni a hitét! Gratulálok!” Valahogy így fogalmazza meg az orvos az Ádám almái c. filmben Ádámnak, amikor sok-sok szenvedés után Ivan végül összetörten már megkérdőjelezi, hogy Isten tényleg ő mellette áll-e, hogy van-e értelme hinni.

Talán nem meglepő a lipcsei testvérek számára, hogy a mai igehirdetés kapcsán azonnal az Ádám almái c. film jutott eszembe. A film, amelyet még utolsó találkozásunkkor néztünk közösen. Ez az a film, amelyet a berlini gyülekezettel is terveztünk megnézni.

Terveztünk, de sok minden közbeszólt. Ahogy a mai istentiszteletünkön is csak így távolról lehetünk együtt minden terv ellenére. Különös, de ma éppen a nehézségről beszél számunkra Isten Igéje is. A nehézségről, de hitről is.

Jób történetét jól ismerjük. Jób az, aki mindent elveszít: a vagyonát, egészségét, gyermekeit. Szenved és keresi a válaszokat, hogy miért történik vele mindez? Mi rosszat tett, hogy ezt érdemli Istentől? Miért hozta rá ezt a sok bajt, miért engedte, hogy ez a sok szenvedés megtörténhessen?

Jób már mindent elveszít. Sorolja, hogy mennyi mindene volt, és most mennyi mindennek van híján. És mégis: ebben a szinte kilátástalan helyzetben, éppen most a remény hangján szólal meg. És nem is csak egyszerűen a remény. A hitét még ennél is bátrabban fogalmazza meg: Tudom, hogy az én megváltóm él. Valamilyen hihetetlen bizalom van a szívében minden reménytelenség ellenére.

De hogy tud még ebben a helyzetben is ilyen kitartóan reménykedni Jób? Ez a kérdés az Ádám almái c. film közben is ott lehet bennünk, mikor azt láthatjuk, hogy a közösség lelkésze még mindig tud hinni. Hiába minden csapás, még mindig bízik. Talán nem veszi tudomásul, ami történik? Miért hisz? Jób miért reménykedik megváltóban, amikor minden éppen a legrosszabbra fordul körülötte?

Racionális gondolkodással mi talán csak akkor kezdenénk reménykedni, amikor látjuk a helyzet javulását. Így van ez most is, mikor figyeljük a járványhelyzet statisztikáit. Amikor rossz adatokat látunk, aggodalmaskodni kezdünk, de ha látjuk, hogy javulásnak indul valahol a helyzet, akkor reménykedőkké válunk. A nehéz helyzetben nehezen tudunk reménykedni, nehezen tudunk szilárdan hinni, sőt tudni, hogy igenis meg fogunk szabadulni ebből a helyzetből.

A szabadítóról rögtön eszünkbe juthat a választott nép Egyiptomból való kivezetése. Eszünkbe juthat, ahogy Isten kiszabadította őket. Csodát tett értük. Még a tengeren is keresztül vezette, még a pusztában is előttük járt. Etette és itatta őket. De nem felejthetjük, hogy Isten szabadításában a népe mégsem hitt töretlenül. Amint valamilyen nehézségbe ütköztek, amint rosszabbra fordult a helyzet, ők máris kételkedtek Isten erejében. Nem gondolták állhatatosan, hogy Isten valóban teljes szabadságra vezeti őket és hogy ez a szabadság tényleg jót jelenthet.

A szabadságnak sokszor vagyunk híján. Az utóbbi hetekben különös módon tapasztaljuk meg, hogy életünk azon részeiben vagyunk korlátozva, amelyeket eddig természetesen szabadnak éltünk meg. Nem tudunk eléggé szabadok lenni úgy, ahogy szeretnénk. De sokszor azért sem, mert nem találjuk azt, aki megszabadítana. Magunk keressük a lehetőséget a szabadulásra, de a Szabadító nélkül mégsem tudunk igazán szabadok lenni.

Isten szabadításának nagyságát abban láthatjuk meg, hogy még az életen is túl mutat. Nem csak az éppen megélt életválságról van szó. Nem csak arról a borzalomról, ami Jób életét átszövi. Nem csak arról, hogy úgy tűnik, az egész élete tragédiába torkollik. Hiszen erről is lehetne szó. Isten hatalma azonban még ezen is túl mutat. Még ezek után is képes tenni. Még a halálból is ki tud menteni.

Az imént hallott oltár előtti igében mikor az asszonyok Jézus sírjához mennek, természetesen nem számítanak arra, hogy nem találják Őt ott. Nem gondolnak arra, hogy valami történhet még Nagypéntek után. Kissé kurtán zárul a történet: remegés és félelem fogta el őket, senkinek nem mondtak el semmit, mert féltek.

Félnek, mert ilyen közelről találkoznak a Szabadítóval. Ilyen közelről láthatják Isten szabadítását. És közben ők a kő elhengerítése miatt aggódtak! Hányszor aggódunk mi magunk is a saját gondjainkon! Hányszor gondolkodunk megoldásokon és nem találjuk a kiutat! A két asszonynak e kérdése pedig hogy semmivé lett, mire a sírhoz értek! Különös, hogy az asszonyok sem tudták, hogy miként fog megoldódni a kérdés. Nem tudták, hogy hogyan fogják a követ elhengeríteni, hiszen igen nagy volt, ők erre nem lettek volna képesek. De ennek ellenére mégis elindultak. Nem intézkedtek előbb a megoldásról, nem kerestek lehetőségeket, nem mérlegeltek, hanem már úton is voltak. Bizalommal voltak annak ellenére is, hogy nem tudták, hogy fog megoldódni a kérdés.

Félelem fogja el őket, amikor kezdenek ráeszmélni a történtekre. Félelem, mivel éppen most találkoznak valami rendkívülivel. Ez a reggel teljesen más, mint a többi: nincs itt a halott. Természetesen a halál önmagában is félelmetes tud lenni, de ami még félelmetesebb az az, hogy a halált igazán nem ismerhetjük élőként. Félelmetes ezért látni, ahogy nem érvényesül a természet rendje. Nem úgy történik, ahogy azt külső szemlélőként feltételeznénk. Félelmetes, hogy nem úgy történnek az események, ahogy azt megszokhattuk magunk körül. A legtöbb film erre épít, amikor valami hátborzongatót szeretne belevinni az eseményekbe, valami rejtélyeset: hogy olyasmi történik, ami felette áll a tapasztalatainknak. Azt láthatjuk, hogy egy eleve rejtélyes esemény, a halál, még inkább rejtélyes fordulatot vesz.

Krisztus feltámadása azonban nem félelmet akar kelteni, hanem örömet akar hozni. Hiszen ebben a rendkívüli eseményben mutatkozik meg, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Az Ő szabadítása mindent áthat, az egész életünket, sőt még a halálunkat is. A félelmetes, az ismeretlen, a hátborzongató rejtély helyett Krisztusban valami megnyugtató ismerős nyújtja felénk a kezét, amikor a halálból az életbe tartunk. Krisztus által igazán tudhatjuk, hogy a Megváltó él, és megáll a por fölött! Őt valóban meglátjuk, bármi történjék is velünk.

Mivel nincs olyan törvény, ami korlátozhatná Isten szabadítását, hiszen Krisztus értünk támadt fel. Krisztus él!

Döbbenetes találkozás ez, így reggel. De vajon remélhet-e az ember ilyen találkozást?

Jób igazán remélt. Hiszen éppen erre vágyik, hogy Istent, mint megváltóját végre láthassa. Istennél megtalálhatja a válaszokat a kérdéseire.

Persze sokféle válasszal találkozott már. A körülötte lévő barátok is adtak válaszokat számára az életének kérdéseire. Miért is alakult így az élete? Miért is szenved ennyit? A barátok mind elmondták válaszaikat. Jób azonban Istennel akar találkozni. Ő arra a válaszra kíváncsi, amit Isten tud neki adni. Úgy is mondhatjuk, hogy az igazságra.

A találkozást persze nem csak Jób kereste, hanem végül Isten is választ adott számára, sőt meg is ajándékozta őt.

Így keressük sokszor mi is a találkozást Istennel. Keressük a válaszokat életünk kérdéseire. Elindulunk Krisztus felé, ahogy az asszonyok tették Húsvét reggel. Ők nem számítottak arra, amit ott találtak. Minket se rémítsen meg, ha a Feltámadottal találkozunk!

Hiszen nem csak mi keressük Krisztust, hanem Ő is keres minket, hogy a halálból életre vigyen mindannyiunkat!

Ámen

Imádkozzunk!

Feltámadott Úr Jézus!

Hálát adunk azért, hogy Te értünk meghaltál és feltámadtál. Köszönjük, hogy szabadító Úrként jöttél értünk megmentésünkre. Kérünk, hogy keress meg minket, hogy mindenkor Téged lássunk! Így formáld akaratunkat és egész életünket! Ámen

https://www.youtube.com/watch?v=W0Dr2qzmSIk